Színbűvölők címmel nyílt kiállítás az
Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium 4. b osztályos diákjainak munkáiból a József
Attila Városi Tagkönyvtárban.
Mint a megnyitón Némethné Balogh Ildikó, a
gyerekek rajztanára elmondta, a diákok tehetsége az elmúlt négy esztendő alatt
úgy nyílt ki, mint egy virág. Az első két évben a mesék világában kalandoztak,
majd ezt követően a természet szépségeit fedezték fel és mutatták meg
rajzaikon, festményeiken. A növényeket, állatokat tájképeken örökítették meg, s
csak ezt követően kezdtek csendéleteket és perspektivikus ábrázolásokat
készíteni. Az alsó tagozat végére a papírmetszettől az akvarellen át a viaszkarcig
sokféle technikával megismerkedtek az iskolában. Az osztály tagjai többször
vettek részt pályázatokon is, ezek egyikére a természetvédelem témáját
feldolgozó rajzokat készítettek.
A megnyitó zárásaként Színmanó, a rajzosok kabalafigurája
apró ajándékokkal kedveskedett az alsó
tagozatnak búcsút mondó diákoknak.
A gyermekek fantáziáját,
kézügyességét bizonyító alkotásokat 2016. szeptember 3-áig tekinthetik meg az érdeklődők a könyvtárban.
A képekre kattintva azok nagyíthatók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése