A „Megmutatom magam” programsorozatában ezúttal Kótyuk
Veronika, a Mindszenty Általános Iskola és Salamon Márton, a Béke Ligeti
Általános Iskola diákja kapott lehetőséget arra, hogy alkotásait kiállíthassa a
gyermekkönyvtárban.
Mint a tárlat megnyitóján elhangzott, bár nem egy iskolába
járnak, a két tanuló között egyfajta kapocs, hogy mindketten az Ady Általános
Iskola rajzszakkörében tökéletesítik tudásukat. Kótyuk Veronika munkáit
Némethné Balogh Judit rajztanár ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Elmondta,
hogy Veronika gyakran ábrázol rajzain növényeket és állatokat, de sokszor az
olvasmányélményeit is beledolgozza egy-egy alkotásába. Néhány képén a Biblia
egyes történetei elevenednek meg, ám mint minden munkájánál itt is törekszik
arra, hogy az alakokat korhű módon ábrázolja.
Salamon Márton rajzait Nagy Szilvia pedagógus méltatta, s
kiemelte, hogy Márton jó térlátással rendelkezik, hiszen képein sokszor olyan
részleteket ragad meg, melyek felett mások figyelme átsiklik. Kiderült, hogy Márton
nemcsak rajzolni szeret, de szívesen agyagozik is. Kicsiny figurális alkotásai,
kerámia edényei mellett helyet kapott két mandalaképe is, melyeket szintén
aprólékos kidolgozás és színválasztás jellemez.
A diákok munkáit az érdeklődők május 30-ig tekinthetik meg nyitvatartási
időben a József Attila Városi Tagkönyvtárban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése