Ezzel a címmel nyílt kiállítás az Eötvös József Általános
Iskola 1. c és 5. c osztályosainak munkáiból a József Attila Városi Tagkönyvtárban.
A megnyitón elsőként Nitsch Erzsébet tagkönyvtár-vezető köszöntötte a megjelenteket,
s elmondta, nagy népszerűségnek örvend a Megmutatom magam! programsorozat a
kiállítók körében, hiszen ez a tárlat már a 113. a program indulása óta.
Ezt
követően Németh Ottóné pedagógus méltatta a kiállításon látható gyermekmunkákat.
A természet folyamatos megújulását, a négy évszak jellegzetes pillanatait jelenítették
meg a kisdiákok a rajzokon és a kézműves munkákon. Az itt látható gazdag
anyagban rengeteg ötlet van – emelte ki a tanárnő, hiszen a gyerekek sokszor a
természetben fellelhető terméseket, leveleket használták fel, értelmezték újra.
A megnyitó zárásaként műsort is adtak a diákok, melyben az
évszakok változását versekkel, mondókákkal érzékeltették.
A képekre kattintva azok nagyíthatók!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése