Egy meséjével ismerkedhetünk az Örökké óvodás maradok c. könyvből. És jöjjön egy kritika a Leszel a barátom? című könyvről.
Leszel a barátom? – kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! – hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába. Vadadi Adrienn ovis meséi ezekről az apró élményekről, erről a nagyon fontos három-négy évről mesélnek. Az alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátokról és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról. Egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel. Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a könyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát!
A nagysikerű Leszel a barátom? - ovis mesék után itt vannak az újabb ovis történetek. Ugyanabba az ovis csoportba térünk vissza, ahol már megismertük és megszerettük Leát, Maját, Dorcit, Petit, Ákost és a többieket. Peti barátot keres magának, a fiúk bosszantják a lányokat, a lányok szerelmesek, kisállatot vásárol a csoport, bodobácsokat gyűjtenek és indiánosdit játszanak, és az utolsó nap még benn is alszanak az oviban! A gyerekek most is lelkesen zajonganak, játszanak, veszekednek, nyúzzák az óvó nénit, aki angyali türelemmel segít megoldani minden vitás kérdést és áll elő újabb és újabb ötletekkel.
Minden ovis polcán ott a helye!
Ákos nemrég kezdte az óvodát. De hiába aranyos az óvó néni, hiába hívják játszani a gyerekek, csak nem akar bemenni egyedül a csoportba. Amikor anyukája otthagyja, azért sem játszik senkivel!
És persze az elalvás sem megy könnyen.
De játékkal, kedvességgel minden nagy probléma megoldható, és végül Ákos örül, hogy ő is óvodás, és együtt lehet a többiekkel! Hiszen együtt játszani a legjobb.
Vadadi Adrienn író és óvónő. Történetei a legkisebb óvodásoknak szólnak, és páratlan kedvességgel mesélnek a kicsik mindennapjairól. Igor Lazin mulatságos rajzain életre kel Ákos, Dani, Lea.
Minden ovis polcán ott a helye!
S pár mondat a Leszel a barátom? című könyvről:
Hatalmas űrt tölt be Vadadi Adrienn új, ovis mesékkel teli mesegyűjteménye, amelyben semmi áttételesség (nem a kisnyuszi meg kiskutya mennek a nyuszi-, meg kutyaóvodába – bár nyilván annak is megvan a létjogosultsága -, hanem a hús-vér Lea, Dorci, Maja, Ákos és a többiek), semmi felnőtt felé kikacsintás nincs, csak vegytiszta és őszinte gyerek felé fordulás, mély gyerekismeret, és valami határtalan megértése és elfogadása annak, hogy legyen bármilyen tündéri az óvónő, bármilyen érett a gyerek, bármilyen szép az óvoda, és bármilyen vonzó az ottani játékok sokasága, óvodába járni bizony nem könnyű, nem mindenkinek könnyű, nem mindig könnyű.
Akadhatnak buktatók, és akadnak is, vannak morcos reggelek, pityergő gyerekek, kistestvér születése miatt elanyátlanodott óvodások, aludni nem akarók, rosszalkodók, ebédnél válogatók, irígykedők, durcáskodó barátnők, és még sorolhatnánk. A hasonló helyzetek megoldásához pedig kívánni sem lehetne empatikusabb és kreatívabb óvónénit, mint a könyvbéli, aki finoman, ötletesen simítja el a konfliktusokat, törli le a könnycseppeket és csempész jókedvet és vidámságot az ovisok mindennapjaiba, nem lenézve rájuk, hanem leguggolva hozzájuk, partnerként kezelve őket. A történetek végére megoldódik minden, aminek meg kell oldódnia, mégsem telepszik ránk a didaxis. Minden mese az, ami: nem több és nem kevesebb egy- egy esetnél, ami megtörténhet bármelyik gyerekkel, és amit meg lehet oldani anélkül, hogy túl nagy feneket kerítenénk neki vagy a felnőtt mindenttudásával rálegyintenénk: szépen, nyugodtan, jókedvvel, türelemmel, humorral és elfogadással.

Vadadi Adrienn belülről ismeri a világot, amiről ír, hiszen maga is óvónő. Emellett tökéletesen kanyarognak a mondatok a tollából: olvasás közben egyszer sem bicsaklik meg az ember, hanem élvezi,hogy választékos, igényes, mégis természetesen csengő nyelven olvashat a gyerekének. A képi világot Pásztohy Panka teremtette a mesék köré: a minden ízében mai képek se nem nyomulnak-burjánzanak, se nem zárójeles, letudandó “elemei” a kötetnek. Szerves részei a meséknek, tökéletesen kiegészítve a szövegeket. A történetek hitelességén és valódiságán kívül épp az illusztrációban megjelenő apró részletek járulnak hozzá ahhoz, hogy a mesehallgató gyerekek otthonosan érezzék magukat az ovis mesék világában. A gyerekek gumicsizmája, Lea anyukájának a frizurája, az ovis ágyak, a különféle játékok, a kisszékek, a pici mosdók mind-mind ismerősek a szülőnek-gyereknek egyaránt (olyannyira, hogy Lea nem mást olvas az egyik képen, mint Berg Judit Panka és Csiribíjét!), így győznek meg minket az első pillanatban, hogy Vadadi Adrienn ovis meséi nekünk, rólunk szólnak. "
forrás
MEGHÍVÓ
Várunk minden óvodába készülő és óvodába járó
kis gyermeket az Öröm körbe játékos
foglalkozásra
„ovis mesék”
címmel
Vadadi Adrienn
óvónő íróval

2015. szeptember 7-én, hétfőn 1700 órakor
1700 2-3 évesek foglalkozása: Óvodások
leszünk
1720 4-5-6 évesek foglalkozása:
Óvodába járunk
a
József Attila Városi Tagkönyvtárban
(Zalaegerszeg, Landorhegyi
út 21.)
Engedményes könyvvásárlás, dedikálás a
találkozó után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése